A teljes fogsor készítésének története

A szájbetegségek gyökerei már az ókori civilizációkból fennmaradt nyomok között is megtalálhatók. Kr.e. 2000 körüli babilóniai ékírásokban a fogfájás okozójának a fogszút, vagyis egy féregszerű állatkát tartottak. Az egyiptomi halottkultusz segítségével pedig bepillantást nyerhetünk fogproblémáikba és szájápolási szokásaikba.

Érdekesség, hogy az akkoriban malomkövek között őrölt gabona kőtörmelék-szennyezései és a táplálék állaga a fogakat fogbélig lekoptatta, ezért ezek hamar begyulladtak és rendszerint életükben kihullottak. Ekkoriban fogpótlás híján, haláluk után az állkapocsba aranydróttal rögzítették a fogakat, hogy az örökéletet ne fogatlanul kelljen tölteniük.

A görögöknél tapasztalati tényekre helyezték már az orvoslást, nem férgeknek hanem helyesen az élelem és a nyál közös munkájának tulajdonították a fogszuvasodást, és már a szuvas fogak kezelésével, kézzel történő kihúzásával is gyógyítottak.

A fogakat már az ókorban is igyekezték pótolni. Kezdetleges fogpótlások már az i.e. X-IX. századból is fennmaradtak. Az etruszkok aranypántok segítségével a maradék fogakhoz rögzített, hídszerű fogműveket készítettek. Kezdetleges pótlásokat készítettek elefánt-és marhacsontból, vízilóagyarból, ritkábban ezüstből, aranyból vagy halott emberekből származó fogakból.

A Római Birodalom bukása után az addig kifejlődött kezdetleges fogászatot és a fogsorkészítés történetét is a sötét középkor lepte el.

Ugyan a bizánci kultúra átmenekített az ókori tudományos, orvosi írásokból a középkori Európába, mégis a fogászat területén a népi gyógyászat maradt az egyetlen mentsvár. Foghúzást még a legrettentőbb fogfájásnál is kerülték, megvárták míg szinte magától kiesik, így maradt a beléndekes füstölés, az érvágás és a piócás kezelés, nyilvánvalóan ezek sem hoztak áttörő sikert.

A fogászat a XVII.sz.-ig nem foglalkozott mással, csak a fogak kihúzásával, azzal is kizárólag akkor, ha fájdalmat okoztak, vagy mozogtak. Először az utazó felcserek, borbély-sebészek végezték a foghúzásokat, ha épp arra jártak, amikor valakinek fájt a foga. Később a XIV. századtól Franciaországban ún. dentátorok, szakosodott foghúzók végezték a foghúzást a pelikán névre hallgató fogóval. Franciaország jóval fejlettebb volt fogászat terén a világ többi részénél.

A teljes protézis, amelyet „fogsorgépnek” is neveztek kétségtelenül a XVIII. századi P. Fauchard francia fogorvosnak, az újkori fogászat legnagyobb alakjának találmánya. Módszere szerint a felső és alsó állcsont hiányzó fogait marhacsontból vagy elefántcsontból faragta ki, míg a műfogsor alapja fából, elefántcsontból vagy teknőspáncélból készült. Az alsó-felső fogsort acélrugók kötötték össze, a két fogsort a rugók erejét legyőzve kellett behelyezni a szájba, így behelyezés után a rugók a fogsort a szájpadláshoz illetve az alsó fogínyhez szorították.
Az első porcelánfogakat Dubois Foucou, napóleon udvari fogorvosa készítette. A porcelánpótlás a XIX. század második felére már kiszorította a csontfaragványokat.

A teljes fogsor készítésének technológiáját a porcelán és a kaucsuk elterjedése forradalmasította.

A kaucsuk vulkanizálhatóságát felfedező Goodyear fia, Charles szabadalmaztatta a kaucsukprotézist, amely sokkal gyorsabban elkészíthető, mint a korábbi elefántcsont és nemesfém alaplemezzel készült. A kaucsukprotézis rendszerint rosszul illeszkedett és kényelmetlen volt.
Ekkor még az állcsontok lenyomatát gipszből készítették, ezt fájdalmat okozva ki kellett tördelni a szájból, majd újra össze kellett ragasztani.

A fejlődést a lenyomatvételben előbb a viasz, majd a műanyagok alkalmazása hozta.

A XX. században a fogászat rohamos fejlődésnek indult. A rágásra alkalmas fogsor készítését a húszas évekre dolgozták ki. Ennek előzménye az volt, hogy 1911-ben Montrealban William Hunter londoni orvos közzétette a gócfertőzésről kialakított tapasztalatait, mely szerint egy gyulladásos góc (pl. egy elgennyesedett foggyökér) általános kórfolyamatok forrása lehet, halált is okozhat. Nyilatkozatát az újságok szétkürtölték.

A következménye az lett, hogy mindenféle betegség okának, amit nem tudtak gyógyítani, a fogakat kiáltották ki. Aki kicsit is adott az egészségére, gyorsan kihúzatta fogait elővigyázatosságból, nehogy a fogak miatt életével kelljen fizetnie. Sajnos az orvosokat is megfertőzte ez a nézet, és szinte tünettől függetlenül az összes fog kihúzását javasolták.

A tömeghisztéria következtében Amerikában sokan váltak rövid idő alatt fogatlanná, ennek következtében a fogsorkészítés gyors fejlődésbe kezdett, melynek eredménye egy igen drága, egyéni fogsor volt hófehér porcelán fogakból.

A ’60-as években bevezetett konfekcionált fogsor készítésének módszere tette lehetővé a fogsorok előállítását megfizethető áron. Azóta vált elérhetővé a műfogsor mindenki számára.

A technika fejlődése a kopásálló, esztétikus műanyag fogakat eredményezte, ami a műanyag alaplemezű fogsor viselését komfortosabbá tette, valamint a fogsorkészítés technológiáját is leegyszerűsítette.

A ’60-as évek eleje óta világszerte az állkapocsízület átlag mozgásai alapján előállított fogsorkészítést tanítják. Már csak kevesen jártasak az egyéni mozgásokat figyelembe vevő fogsorkészítésben.

Az egyedi mozgások figyelembe vétele azért szükséges, hogy a fogsort ért erők egyenletesen legyenek elosztva a fogsor fogai között. Ezáltal elkerülhető a csont túlterhelése, ami a csont leépülését eredményezi.

A konfekcionált fogsor az átlag ember mozgásai alapján kerül előállításra, nem veszi figyelembe az egyedi mozgásokat, ami az állkapocs teljes leépülését eredményezheti.

 

Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel!