Híres emberek műfogsorral

Sokakról nem tudják, pedig elég látványos változáson ment át fogsoruk az évek során.  Sokak felvállalták, sőt, büszkén is viselik, míg mások jellegzetes valódi fogazatuk mintájára kérték műfogsorukat.

Az első és legérdekesebb példa talán Winston Churchill, aki műfogsorát úgy csináltatta meg, hogy a jellegzetes selypítése megmaradjon.

Churchill műfogsora

Az Elfújta a szél sztárja, az 1930-as és 1940-es évek egyik legszexisebbnek tartott férfi színésze, Clark Gable 32 éves korában összes fogát ki kellett húzatnia paradentózis, fogínysorvadás miatt. Ezután teljes felső és alsó fogsort hordott majd’ 30 éven keresztül, élete végéig.

Clark Gable

A sármos férfi sztároknál maradva, George Clooney is szépen megcsináltatta fogait. Bár nem teljes fogpótlás, csak furnérozás (esztétikai korrekció porcelán héj használatával) és fogfehérítés történt, mégis elég látványos a különbség, melyre fogcsikorgatása miatt volt szükség.

George Clooney

Michael Douglas-nek szintén komoly fogászati beavatkozásra volt szüksége, fogait a szájrák miatt szükséges kemoterápia tette tönkre, így furnérozásra és teljes fogpótlásokra volt szükség.

Michael Douglas

Eddie Van Halen, a Van Halen nevű rockzenekar alapítója és gitárosa nemrégiben drogelvonón vett részt, ahonnan teljesen új fogsorral tért vissza a nyilvánosság elé.

Eddie Van Halen

Hollywoodban a furnérozás mellett a fogfehérítés és a lézeres ínyplasztika, a fogíny mesterséges megemelése még a legnagyobb divat. A fogíny felhúzásával így több látszik a fogakból, a mosoly ragyogóbbá válik, fogfehérítéssel együtt az igazi “hollywoodi mosolyt” kapjuk.
Ilyen kozmetikai eljárásáon vett részt George Clooney mellett Kate Beckinsale is, akinél szintén látványos változást hozott mosolyában a fogak meghosszabbodása.

Kate Beckinsale

Catherine Zeta-Jones szintén porcelán furnérozással rakatta rendbe és hosszabbítatta meg fogait, de a fogfehérítés is elég látványosan veri ki szemünket. Hasonló változást láthatunk Celine Dion mosolyában fiatalkori és mostani fotói között, hosszabb, szabályosabb fogak, vakító fehérség. Victoria Beckham szintén le sem tagadhatná, új fogsorának jellege és színe egész arckarakterisztikáját megváltoztatta.

Catherine Zeta-Jones
Celine Dion
Victoria Beckham

Sajnos az ő fogaik is – ahogy sok más hollywoodi sztáré – ékes példái annak, hogy a fogsor színét sajnos nem a bőr tónusához illeszkedően, hanem egyszerűen a “minél fehérebb legyen” elvén készítették el.

Nem csak a fogfehérítés, de az egyéb fogászati beavatkozások, koronák, furnérozás és ínyplasztikai beavatkozások mind-mind inkább a természetellenes irányba viszik el az ismert hollywoodi mosolyt, és sajnos azon keresztül a köztudatban kialakult, szép fogsorról alkotott képet.

A Mestermű Fogsornál alapelvünk, hogy a műfogsor nem vakítóan fehér, hanem a bőrtónushoz természetesen illeszkedő, a fogak formáit pedig a természetes, az orr és az arc karakterét tükrözően alakítjuk ki.

 

Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel!